A mentális zavarok kialakulása és kezelése szempontjából a család jellemzői, valamint a családban előforduló lelki betegségek története kulcsfontosságú. A betegség kialakulásában, a tünetek felerősödésében, a visszaesés megelőzésében, a javulásban szerepet játszó tényezők közül a családi tényezők szerepe különösen jól ismert a szkizofrénia, a bipoláris hangulatzavar és az öngyilkosság esetében.
Szkizofrénia: kettősség a szülő-gyerek kommunikációban A szkizofrénia kialakulásában, megjelenésében több tényező játszik szerepet. Az örökletes (hajlamosító) tényezők, a környezeti stressz (stressz-diatézis modell), az idegfejlődés zavara (traumatikus idegfejlődési modell) mellett, úgy tűnik, a család szerkezetének, működésének is fontos szerepe van. A család szerepét vizsgáló elméletek szerint - főként férfi betegek esetében - a szkizofrének családjában jellemző a túl óvó (overprotektív), domináló, manipuláló anya. A szülő-gyermek viszonyban egy sajátos paradoxon jöhet létre, amit Bateson és munkatársai az 1950-es évek közepén kettős kötés (double-blind) kommunikációs mintázatként írtak le. Ez azt jelenti, hogy a családon belüli kommunikációt egy olyan stílus jellemzi, amelyben a szóbeli és metakommunikációs közlések tartalma nem összeegyeztethetők egymással. A két szint - vagyis, amit pl. a szülő szavakban üzen, és amit nonverbálisan sugall - egymásnak akár szöges ellentéte is lehet. A jellemzően és tartósan így kommunikáló anyát (szülőt) a szkizofrénia kialakulása szempontjából olyannyira meghatározónak gondolják, hogy el is nevezték szkizofrenogén anyának. A hozzátartozók és a páciens felvilágosítása segít A szkizofrénia terápiájának egyik bizonyítottan hatékony eleme a pszichoedukáció, vagyis, amikor a pácienst és családját a betegség természetével, a kezeléssel, a visszaesésre figyelmeztető jelekkel stb. kapcsolatban rendszeresen felvilágosítják, edukálják. Megfelelően kivitelezve a pszichoedukáció segít a szkizofrén páciens kezeléssel történő együttműködének javításában, csökkenti a visszaesés esélyét és mértékét, javítja a stresszel való megküzdést. A család szerepe a kezelésben bipoláris hangulatzavar eseténA bipoláris, más néven mániás-depressziós zavar, egy olyan betegséget, amely a lelki és testi működések szabályozását érinti, és a hangulat, a pszichés és testi energiák, a gondolkodási folyamatok és a társas alkalmazkodás kóros hullámzásában nyilvánul meg (a tünetekről, a kezelésről itt olvashat bővebben, itt pedig Prof. Dr. Rihmer Zoltán bipoláris betegségről írt betegtájékoztatóját találja). A bipoláris betegség kifejezetten családi halmozódást mutat: szülők, testvérek, gyerekek között a megbetegedés kockázata 3-4szeres. Az esetek többségében a gyógyszeres terápia mellett szükség van speciáliasn erre a betegségre kidolgozott nem gyógyszeres kezelésre is. A gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiák együttes alkalmazása lényegesen jobb eredményt hoz, mint egyik vagy másik alkalmazása önmagában. A bizonyítottan hatékony kezelések közül kiemelkedően fontos a család, házastárs tájékoztatása, bevonása a terápiába. A család szempontjából is, hiszen a bipoláris betegséggel élő családtag tünetei fájdalmat, haragot, bűntudatot, szomorúságot, szégyent, félelmet, tehetetlenségérzést válthatnak ki a hozzátartozókból. A betegség elfogadása a család számára is nehéz és hosszú folyamat. Ebben segíthet a család felvilágosítása a betegség tüneteivel, lefolyásával kapcsolatban. A bipoláris betegség krónikus, hosszú lefolyású, és a család (valamint a munkatársak, barátok) sokat tehet a páciens állapotáért, a javulásért. Az ő szerepük az, hogy pl.
Öngyilkossági rizikó a családbanEgy szeretett személy halálát lelki fájdalom, a gyász természetes folyamata követi. Azonban, ha egy családtag, közeli barát öngyilkosságban hal meg, akkor a gyászt szégyen, bűnösség érzés, düh, harag is felerősítik. Minden öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet 6-8 közeli hozzátartozót, barátot érint, akinek ezzel a teherrel kell tovább élniük. Az öngyilkosság kockázata sokkal nagyobb azoknál, akinek a családtagja, közeli barátja öngyilkosságban halt meg. Az öngyilkossági gondolatok megjelenése is sokkal gyakoribb azok körében, akiknek szerettük, barátjuk halt meg öngyilkosságban - főként, ha ez a közelmúltban történt. Számukra az öngyilkosság sokkal élőbb, közelibb jelenség, mint másoknak. Számukra az öngyilkosság egy valósabb problémamegoldási lehetőségnek, egy kiútnak tűnhet. Az öngyilkosság mint viselkedési példa, lehetséges problémamegoldási stratégia adódhat tovább, de nem örökletes. Nincs olyan, hogy “öngyilkos gén”. A család támogatása Egy szeretett személy öngyilkosságát követően a családi dinamika hirtelen megváltozhat, a szokásos társas támogatási források lefagyhatnak, a szégyen, bűnösség érzés, önhibáztatás pedig még inkább megnehezíthetik a segítség kérését és elfogadást. A legszorosabb társas körnek - szülők, családtagok, barátok - van a legnagyobb hatása a személy mentális egészségére. Az öngyilkosságban elhunytat gyászolók - angolul gyakran nevezik őket “túlélőknek” is - társas támogatásának, önsegítő csoportoknak nagy szerepe van a hozzátartozóknál, barátoknál jelentkező öngyilkossági veszély mérséklésében. A támogatásnak azonnali hatásai is vannak: csökkenti a szorongást, szégyent, mérsékli a depresszió kialakulásának veszélyét. Mindez kiemelten igaz a serdülőkre és az idősekre nézve. A kölcsönös támogatás segít a felépülésbenA fentieken túl a család szerepe azért kiemelkedő, mert súlyos mentális zavarban szenvedők esetében a társas támogatás mértéke jelentősen kisebb és a támogatás forrássa inkább rokonokra, családtagokra korlátozódik. Nem annyira a családi kapcsolatfelvételek mennyisége, hanem a minősége az, ami fontos szerepet játszik a mentális zavarral élők állapotának javulásában. Sőt, a kapcsolatok kölcsönössége számít igazán: ha a személy azt tapasztalja, hogy az ő rá fordított figyelemből, támogatásból vissza is tud adni a másiknak, az növeli a kapcsolat egyenlősségének érzését, ami pedig, javítva az önértékelést, az énhatékonyság érzését, az önbizalmat, segíti a felépülést. __________________________________________ Lelki krízisben van? Öngyilkosságon gondolkodik? Mielőtt kárt tenne magában, kérjen segítséget és olvassa el ezt! Hívja a 116-123-as Lelki elsősegély telefonszámot! ____________________________________________ (Bérdi Márk, Alapítvány az Öngyilkosság Ellen, Péterfy Sándor Utcai Kórház Pszichiátriai és Krízisintervenciós Osztály)
1 Comment
Az öngyilkossággal kapcsolatban van egy tévhit:
"Nem szabad rákérdezni konkrétan az öngyilkossági szándékra, mert félő, hogy ez csak 'olaj a tűzre' és az illetőnek ötletet adunk ezzel". Szóval, ez egy mítosz. De természetesnek mondható az, hogy ha barátjánál, családtagjánál észreveszi az öngyilkossági szándék jeleit, vagy rossz megérzése van ezzel kapcsolatban, akkor felmerül a kérdés: ilyenkor jó ötlet-e bármit is mondani? Mi van, ha tévedek? Mi van, ha megharagszik rám? Érthető, hogy tartunk vagy félünk az ilyen helyzetektől. Hosszú lelki története lehet két ember viszonyában az öngyilkosság témájának, és az azt övező lelki fájdalmaknak. Sok időn át ott lappanghat valakiben a sejtés, (meg)érzés, hogy a másik öngyilkosságot fontolgat, de sosem mert rákérdezni. Vagy talán éppen nagyon is sokszor hangzott már el egy öngyilkossági kijelentés, aminek hallatán dühöt, indulatot, félelmet érzett. De ha valaki öngyilkosságról beszél vagy bármilyen veszélyeztető, figyelmeztető jeleket küld a környezet felé, akkor azonnali segítségre van szüksége. Minél előbb, annál jobb. Amellett, hogy aki öngyilkossági veszélyben van, annak szakember (pszichiáter, háziorvos, klinikai szakpszichológus) segítségére van szüksége, a környezetnek (barátoknak, kollégáknak, családtagoknak) is fontos szerepe lehet egy öngyilkossági krízis felismerésében. Annál is inkább, mivel - legtöbb esetben - a közvetlen környezet veheti észre leghamarabb az öngyilkossági veszély figyelmeztető jeleit, így ők azok, akik ezekre a jelekre a leghamarabb reagálhatnak. Korábbi bejegyzésekben az öngyilkossági veszély figyelmeztető jeleiről és a veszély mértékének megbecsléséről írtam. Persze nehéz konkrét tanácsot adni, de az alábbiakban a HelpGuide.org és saját tapasztalataink alapján összegyűjtöttem néhány javaslatot arra vonatkozóan, hogy konkrétan milyen szavakkal kezdjünk egy beszélgetést valakivel, akiért aggódunk, illetve mi az, amit tegyünk és mi az, amit inkább kerüljünk. Vagyis egy cselekvési terv következik. Hogyan beszéljünk az öngyilkosságról? Öngyilkosságról beszélni egy baráttal vagy családtaggal bárki számára nagyon megterhelő lehet. Korábban már írtam arról, hogy az öngyilkosság jeleit észrevenni is nehéz lehet, pláne cselekedeni, segíteni. Felmerül a kérdés, hogy mivel segítünk ilyenkor? Ha bizonytalan abban, hogy valakinek öngyilkossági gondolatai vannak-e, a legjobb, ha egyszerűen rákérdez. Gyakran tartanak az emberek ezt megkérdezni, mert attól félnek, hogy ez fokozhatja az öngyilkosság veszélyét, ötletet adhat a másiknak, stb., de valójában ez nem így van. Odafordulás, törődés miatt senki sem lett még öngyilkos! Az öngyilkossági gondolatokkal küzdő személy számára az a lehetőség, hogy valakivel beszélhet nyomasztó érzéseiről megkönnyebbülést jelenthet számára, enyhülhet magányosság érzése, "kiadhat" magából sok rossz érzést. Ugyanakkor fontos: legyünk segítőkészek, empatikusak, de az öngyilkossági veszélyben lévő személynek szakember (pszichiáter, háziorvos, klinikai szakpszichológus) segítségére van szüksége. Hogyan kezdje el a beszélgetést? Például ilyen kérdésekkel: “Aggódok érted mostanában...” “Az elmúlt időben észrevettem néhány változást rajtad és aggódom, vajon jól vagy-e?” “Érdekelne, hogy vagy, mert mostanság nem vagy olyan, mint régebben.” És hogyan tovább? Mit kérdezzünk? Könnyű lenne azt mondani, hogy "csak természetesen, érdeklődően". Pontosan miket is lehet ilyenkor kérdezni? Például ezeket: “Mióta érzed így magadat?” “Történt valami, ami miatt így érzed magad?” “Hogyan tudnálak a legjobban támogatni ebben a helyzetben?” “Gondoltál már arra, hogy segítséget kérj?” És ha már elindult a beszélgetés, mit mondhatunk/mondjunk, ami segít(het)? Érezhetjük úgy ilyenkor, hogy vékony jégen lépkedünk, hogy bármit, amit mondunk, könnyen nagyobb bajt idézhet elő. Folytathatjuk így a beszélgetést: “Nem vagy egyedül, itt vagyok melletted.” “Lehet, hogy most nehéz elhinned, de az, ahogyan most érzel, meg fog változni.” “Lehetséges, hogy nem értem meg, pontosan hogyan érzel, de törődöm veled és segíteni szeretnék neked.” “Amikor feladnád, mondd azt magadnak, hogy még egy napig, óráig, percig tartani fogod magad -azt, amire úgy véled, képes vagy.” Van néhány általánosan megfogalmazható szabály, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk, amikor egy öngyilkosságot fontolgató személlyel beszélünk. Néhány ezek közül: Tegye ezeket: Legyen önmaga. Tegye nyilvánvalóvá számára, hogy törődik vele, hogy nincs egyedül. A megfelelő szavak sokszor nem fontosak. Ha aggódik, a hangján és a viselkedésén úgyis meglátszik. Figyeljen. Hagyja, hogy megossza elkeseredését és haragját. Nem számít, mennyire látszik negatívnak a beszélgetés, maga a tény, hogy beszélgettek egy pozitív jel. Legyen együttérző, ítéletmentes, türelmes, nyugodt, elfogadó. A barátja vagy családtagja jól teszi, hogy beszél az érzéseiről. Adjon reményt. Biztosítsa arról, hogy a segítség elérhető és az öngyilkossági gondolatai átmenetiek. Adja tudtára, hogy az élete fontos az Ön számára. Ha a személy olyanokat mond, mint például: “Annyira depressziós vagyok, hogy nem bírom folytatni”, akkor kérdezze meg, hogy “Az öngyilkosságot fontolgatod?”. Nem ültet a fejébe ötleteket ezzel, csak kifejezi, hogy aggódik, hogy komolyan veszi őt és megoszthatja a fájdalmát Önnel. Ezeket ne tegye: Ne vitázzon vele! Kerüje az olyan mondatokat, mint például:” Annyi minden van, amiért élned kell“, “Az öngyilkosságod fájni fog a családodnak” vagy “Nézd a derűsebb oldalt”. Ne essen kétségbe, ne döbbenjen meg. Ne tartson “kiselőadást” az élet értelméről, ne mondja azt, hogy az öngyilkosság rossz. Ne ígérjen titoktartást. Utasítsa vissza, hogy titokban tartja az elhangzottakat. A barátja, családtagja élete veszélyben lehet és elképzelhető, hogy szükség lesz bevonni szakembert a probléma megoldásába annak érdekében, hogy megelőzzék az öngyilkosságot. Ha megígéri, hogy nem szól senkinek, akkor lehet, hogy meg kell szegnie majd ezt az ígéretét. Ne adjon ötleteket a másik problémájának megoldására, ne adjon tanácsokat, ne akarja, hogy a másik megmagyarázza, miért akar öngyilkos lenni. Nem arról van szó, hogy milyen nagy a baj, amiben a másik van, hanem arról, mit jelent ez a probléma a számára és mennyire rosszul érzi magát tőle. Ne hibáztassa magát. Nem “hozhat” rendbe senkit, nem gyógyíthatja meg valakinek a depresszióját. Barátja boldogsága vagy boldogtalansága nem az Ön felelőssége. És hogyan tovább? Bárkinek megterhelő lehet egy olyan személlyel beszélni, aki öngyilkosságot fontolgat. Ez természetes. Ne vállalja egyedül ezt a terhet! Ha az öngyilkossági kísérlet valós, közvetlen veszélyt jelent (erről itt írtam korábban), akkor hívjon egy lelkis elsősegély vonalat (pl. 116-123), hívja a 112-t vagy kísérje el a veszélyben lévő személyt a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára. Távolítson el minden veszélyes tárgyat, fegyvert, gyógyszereket, késeket, stb. a személy közeléből. Semmilyen körülmények között ne hagyja őt egyedül. És még egyszer: vonjon be mást is a helyzetbe, ne vállalja egyedül ezt a terhet. ____________________________________________________ Ha öngyilkosságot fontolgat, adjon magának 24 órát, ami alatt nem tesz kárt magában. Kérjen segítséget! Hívja a 116-123-at (0-24, előtag nélkül, ingyenesen hívható). (A cikk szerzője Bérdi Márk, a Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály pszichológusa) |
A Kapcsolat Pszichológiai Rendelő blogjaMunkatársaink és más szakemberek bejegyzései, cikkei pszichológiáról, lelki egészségről, terápiáról. Kövessen minket
a Facebook-on! Archívum
December 2020
Kategóriák
All
|