Integratív pszichoterápia
Az integratív pszichoterápia egyik fő célja ezen nyelvek, azaz szemléletrendszerek hasonlóságainak felkutatása és egymáshoz közelítése. A módszertani kombináció lehetővé teszi, hogy mindig az adott terápiás célnak leginkább megfelelő módszerrel dolgozzunk, rugalmasan alkalmazva azokat a probléma jellege és kiváltó okai szerint, szélesebb spektrumát megadva a különböző pszichés nehézségek kezelésének. Az integratív pszichoterápia módszereinek többségére jellemző, hogy a terapeuta kommunikációjára, illetve, amennyiben az szükséges, a terapeuta által kiváltott módosult tudatállapotra épít. Ez utóbbi történhet relaxációval vagy klasszikus szuggesztióval.
A módszer három fő alapelve a fentieknek megfelelően a technikai eklekticizmus, az elméleti integráció és a közös hatótényezők keresése.
A terápiás módszerek egy része (katatím imaginatív pszichoterápia, ego-state terápia) a személyiség átfogóbb szintű, általában a kora gyermekkorból származtatható hiányosságaival, fejlődési elakadásaival foglalkozik, míg más módszerek (neuro-lingvisztikus programozás, kognitív-viselkedésterápia, stb.) inkább a konkrétabban megfogalmazható, könnyebben kezelhető problematikákkal foglalkozik.
A katatím-imaginatív pszichoterápiában a páciens relaxáció alatt, módosult tudatállapotban imaginálva, a terapeuta folyamatos kísérése mellett szimbólumokon keresztül éli meg azokat a viselkedését, életvezetését meghatározó élményeket, amelyeket eddig tudatos szinten nem volt képes megragadni. A relaxáció és a szimbólumképzés lehetővé teszi a tudatos gondolkodás megkerülését, közvetlenebb kapcsolatot kialakítva a tudattalannal, megközelíthetőbbé, ezáltal átdolgozhatóbbá téve a tünetek mögött meghúzódó nem tudatos okokat.
Az ego-state terápia én-állapotokban gondolkodik. Az én-állapotok különböző helyzetekben aktiválódó, egymástól eltérő viselkedéseket, érzékeléseket és érzelmeket magában foglaló élménymintázatokat jelentenek. Ezek az élménymintázatok egymástól elhatárolódva léteznek az emberi pszichikumban. Probléma akkor keletkezik, amikor a különböző célokkal rendelkező én-állapotok egymással ellenkező céljaik miatt konfliktusba kerülnek egymással, és rejtetten, kerülőutakon keresztül (például szorongás, depresszió) fejtik ki a hatásukat az egyénre. A terápia célja ezeknek az én-állapotoknak az egymással történő kiengesztelése, a közöttük lévő konfliktus feloldása.
A neuro-lingvisztikus programozás (NLP) a korábbi módszerekhez hasonlóan többnyire szintén módosult tudatállapottal dolgozik. Alapelve, hogy környezetünket elménkben különféle reprezentációs rendszerekben tároljuk, és mindenkinek van egy fő érzékszervi modalitása, amelyen keresztül ezeket a belső reprezentációkat létrehozza (látás, hallás, szaglás, testi érzékletek stb.) – így vannak emberek, akik például főként képekben, mások hangokban „gondolkodnak”. Az NLP ezeken a reprezentációkon dolgozik, a gondolat „teremtő erejét” felhasználva – olyan működési elveket dolgoz ki, amelyekkel ezek a belső reprezentációk vagy térképek megváltoztathatók. Ehhez számos különféle technikát alkalmaz. Az NLP főleg egészséges életvezetés mellett felmerülő pszichikai-viselkedéses problémák megoldására szolgál.
Az integratív pszichoterápia az előbbi módszereken kívül a kognitív-viselkedésterápiaeszköztárát is felhasználja. A viselkedésterápia a tünetre viselkedésként tekint, és célja ennek a „probléma-viselkedésnek” a megváltoztatása klasszikus tanuláselméleti megközelítésekkel. A kognitív terápia már nem a külső, viselkedéses szintet vizsgálja, hanem gondolatainkat, amelyek hibás működése lesz felelős rossz és sokszor megváltoztathatatlannak tűnő érzéseinkért. A hibás gondolkodás így hibás lelki működést okoz, és amennyiben sikerül ezeken a hibás gondolatokon és a mögöttük álló hiedelemrendszeren változtatnunk, úgy pszichikumunk is egészségesebbé és alkalmazkodóbbá válik. A kognitív-viselkedésterápia a két módszer integrált ötvözete: mind a viselkedésre, mind a mögötte meghúzódó gondolati tartalmakra nagy hangsúlyt helyez.
A módszer három fő alapelve a fentieknek megfelelően a technikai eklekticizmus, az elméleti integráció és a közös hatótényezők keresése.
A terápiás módszerek egy része (katatím imaginatív pszichoterápia, ego-state terápia) a személyiség átfogóbb szintű, általában a kora gyermekkorból származtatható hiányosságaival, fejlődési elakadásaival foglalkozik, míg más módszerek (neuro-lingvisztikus programozás, kognitív-viselkedésterápia, stb.) inkább a konkrétabban megfogalmazható, könnyebben kezelhető problematikákkal foglalkozik.
A katatím-imaginatív pszichoterápiában a páciens relaxáció alatt, módosult tudatállapotban imaginálva, a terapeuta folyamatos kísérése mellett szimbólumokon keresztül éli meg azokat a viselkedését, életvezetését meghatározó élményeket, amelyeket eddig tudatos szinten nem volt képes megragadni. A relaxáció és a szimbólumképzés lehetővé teszi a tudatos gondolkodás megkerülését, közvetlenebb kapcsolatot kialakítva a tudattalannal, megközelíthetőbbé, ezáltal átdolgozhatóbbá téve a tünetek mögött meghúzódó nem tudatos okokat.
Az ego-state terápia én-állapotokban gondolkodik. Az én-állapotok különböző helyzetekben aktiválódó, egymástól eltérő viselkedéseket, érzékeléseket és érzelmeket magában foglaló élménymintázatokat jelentenek. Ezek az élménymintázatok egymástól elhatárolódva léteznek az emberi pszichikumban. Probléma akkor keletkezik, amikor a különböző célokkal rendelkező én-állapotok egymással ellenkező céljaik miatt konfliktusba kerülnek egymással, és rejtetten, kerülőutakon keresztül (például szorongás, depresszió) fejtik ki a hatásukat az egyénre. A terápia célja ezeknek az én-állapotoknak az egymással történő kiengesztelése, a közöttük lévő konfliktus feloldása.
A neuro-lingvisztikus programozás (NLP) a korábbi módszerekhez hasonlóan többnyire szintén módosult tudatállapottal dolgozik. Alapelve, hogy környezetünket elménkben különféle reprezentációs rendszerekben tároljuk, és mindenkinek van egy fő érzékszervi modalitása, amelyen keresztül ezeket a belső reprezentációkat létrehozza (látás, hallás, szaglás, testi érzékletek stb.) – így vannak emberek, akik például főként képekben, mások hangokban „gondolkodnak”. Az NLP ezeken a reprezentációkon dolgozik, a gondolat „teremtő erejét” felhasználva – olyan működési elveket dolgoz ki, amelyekkel ezek a belső reprezentációk vagy térképek megváltoztathatók. Ehhez számos különféle technikát alkalmaz. Az NLP főleg egészséges életvezetés mellett felmerülő pszichikai-viselkedéses problémák megoldására szolgál.
Az integratív pszichoterápia az előbbi módszereken kívül a kognitív-viselkedésterápiaeszköztárát is felhasználja. A viselkedésterápia a tünetre viselkedésként tekint, és célja ennek a „probléma-viselkedésnek” a megváltoztatása klasszikus tanuláselméleti megközelítésekkel. A kognitív terápia már nem a külső, viselkedéses szintet vizsgálja, hanem gondolatainkat, amelyek hibás működése lesz felelős rossz és sokszor megváltoztathatatlannak tűnő érzéseinkért. A hibás gondolkodás így hibás lelki működést okoz, és amennyiben sikerül ezeken a hibás gondolatokon és a mögöttük álló hiedelemrendszeren változtatnunk, úgy pszichikumunk is egészségesebbé és alkalmazkodóbbá válik. A kognitív-viselkedésterápia a két módszer integrált ötvözete: mind a viselkedésre, mind a mögötte meghúzódó gondolati tartalmakra nagy hangsúlyt helyez.
