Botházy Beatrix vagyok, okleveles pszichológus. A fenti idézet jól szemlélteti, milyen elv mentén igyekszem hozzáállni az élethez, s ez a munkám során is helyet kap. Szakmámban a motivációm a segíteni akarás – arra törekszem, hogy pozitív szemlélettel, a megoldásra fókuszálva támogassam a hozzám forduló klienseket céljuk elérésében. Hiszem, hogy pozitív átkeretezéssel könnyebb áthidalni a nehézségeket, s fontosnak tartom azt, hogy a problémákra inkább megoldandó feladatokként tekintsünk. Továbbá érdemes foglalkozni azzal, hogy egyes nehézségek, problémák miből erednek, ugyanis gyökerüket megvizsgálva könnyebben eljuthatunk a megértésig és a megoldásig.
Alapdiplomámat a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem, majd a mesterképzést a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, Klinikai- és Egészségpszichológia szakirányon végeztem. Itt lehetőségem nyílt elmélyedni a pszichodiagnosztika alapjaiban, egészségfejlesztő, prevenciós és intervenciós ismeretekben, valamint betekintést nyertem a börtönpszichológiába is. Szakmai gyakorlataimat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Addiktológiai osztályán, valamint a SOTE Kútvölgyi Kórház Pszichiátriai osztályán végeztem, ahol bekapcsolódhattam a diagnosztikai munkába. Szakmai gyakorlat keretén belül lehetőségem nyílt belekóstolni a sportpszichológiába is. Fiatal sportolókkal együtt dolgozva gyakorolhattam egyes sportpszichológiai, teljesítménynövelő, mentáltréning technikákat, s velük együtt átélhettem a katartikus élményt, amikor sikerült egy vágyott célt elérni. Ez ösztökél engem leginkább arra, hogy még jobban beleássam magam a sportpszichológia tudományába, s ennek irányában képezzem tovább magam. A mesterképzés után közel egy évet külföldön töltöttem aupair-ként, ahol nemcsak az angol nyelvtudásomat fejleszthettem, de gyakorlatot szereztem a gyermeknevelésben is. Igyekeztem a pszichológiai tudásomat mozgósítva foglalkozni a gyermekekkel, aminek szemmel látható eredményei is lettek. Ezt követően 2019 őszén gyermekvédelmi területen, örökbefogadási csoportban kezdtem dolgozni, mint pszichológus. Pályakezdőként ez fantasztikus terep volt számomra a tapasztalatszerzésre, ugyanis mind felnőttekkel, mind pedig gyermekekkel egyaránt foglalkozhattam. Munkám során elsősorban az örökbefogadni szándékozók alkalmassági vizsgálatát végeztem, emellett az örökbefogadható gyermekek állapotfelmérése, valamint a várandós anyák krízistanácsadása is a feladataim közé tartozott. Továbbá végigkísérhettem az örökbefogadási folyamatot, elakadás esetén gyermeknevelési tanácsokkal segítettem az örökbefogadó szülőket. E munka során rendkívül fontos küldetésünk volt: a gyermekeknek szülőket találni és belőlük családot teremteni. Ez a terület számos kihívást, nehéz helyzetet tartogatott, viszont egyben hatalmas öröm volt, mikor láthattuk, ahogy családok jönnek létre a támogatásunkkal.
2021 januárjától 2022 nyár végéig a Mindset Terápiás és Tanácsadó Központ pszichológusaként dolgoztam, ahol elkezdtem tanácsadási folyamatokat vinni. Itt többek között Kozma-Vízkeleti Dániel, Dr. Szabó-Bartha Anett és Csúsz Klára szupervizoroktól tanulhattam számos technikát a kliensekkel való munka fortélyairól. Szerencsésnek érzem magam, mert munkámat nagy szenvedéllyel tudom végezni. Minden kliens egyedi történettel érkezik hozzám, és megtisztelnek a bizalmukkal, hogy betekintést engednek az életükbe. Munkám egyik legizgalmasabb része az, amikor kialakul a kötődés a klienssel, elkezdődik a fókuszált munka, s szemmel láthatóan halad közelebb a célja felé. Ilyekor őszintén együtt tudok örülni a klienseimmel, s büszkeséggel tölt el, ahogyan erőforrásaikat mozgósítva küzdik le a nehézségeket. S bár nagyon élvezem a kliensekkel való közös munkát, a cél mindig az lesz, hogy minél nélkülözhetőbbé váljak számukra, s egyedül boldoguljanak az életben. A legmegfelelőbb segítségnyújtás érdekében munkámat szupervízió mellett végzem.
A pszichológia mellett a másik nagy szenvedélyem a tánc. 15 éven keresztül aktívan, versenyszerűen táncoltam, s néhány éve tanítok is kisiskolás, illetve gimnazista korosztályt. Általános pszichológiai és sportpszichológiai tudásom ezen a területen is jól tudom alkalmazni – csapatépítés, célkitűzések, egyéni fejlődés segítése -, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy minél nagyobb sikereket érjünk el. Fontosnak tartom, hogy a hozzám érkező kliensek érezzék, hogy egy biztonságos, elfogadó környezetben vannak, ahol nyíltan és őszintén kimondhatják gondolataikat és érzéseiket. Hisz önmagunkon dolgozni sosem egyszerű, de minél jobban beleadja valaki magát ebbe a munkába, annál nagyobb célokat tud majd elérni.
/A problémák az élet becsomagolt ajándékai - az ajándék a fejlődésben rejlik, amelyen átmegyünk, ha "kicsomagoljuk" a problémát./ (Kurt Tepperwein)

Az alábbi problémákkal fordulhatnak hozzám:
Árak: A személyes és online pszichológiai tanácsadás díja egységesen 15.000Ft. Diák-, tanár- vagy egyéb szociális kedvezmény egyénileg kérhető. Ha szimpatikusnak talál, forduljon hozzám bizalommal és kérjen időpontot az alábbi bejelentkező felületen, a probléma rövid leírásával. |
|