A Szegedi Tudományegyetemen szereztem meg pszichológus diplomámat klinikai és egészségpszichológia szakirányon, 2024-től kezdődően pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem krízisintervenciós szakpszichológus képzésén folytatom tanulmányaimat.
Friss diplomásként először nagyvállalati közegben helyezkedtem el, ahol elsőkézből tapasztaltam meg a pályakezdés, majd később a kiégés, végül a karrierváltás nehézségeit
A klienseimmel való munkám alapját annak a biztonságos legkörnek a megteremtése jelenti, amelyben a hozzám fordulók megnyílhatnak, és képessé válnak a bennük rejlő személyes erőforrásaik hatékonyabb használatára. Úgy gondolom, hogy minden jelenséget kontextusába ágyazottan tudunk a leginkább megérteni, ezért munkám során tudatosan figyelembe veszem a minket körülvevő társadalmi egyenlőtlenségeket, és a ránk nehezedő, sokszor egymásnak ellentmondó nemi szerepelvárásokat. 2023 óta tevékenykedem a NANE Egyesületnél, ahol edukációs projektekben veszek részt, illetve az egyesület bántalmazott nők számára működő segélyvonalán támogatom az érintetteket. Traumatudatos szemlélettel dolgozom.
Tudásom mellett igyekszem az önismeretemet is folyamatosan fejleszteni. Analitikusan orientált pszichoterápiában, sématerápiában és pszichodrámában szerzett élményeim segítenek abban, hogy magabiztosan és hitelesen tudjam támogatni a hozzám fordulókat.

Amiben segíteni tudok
|
|