Az Érzelmi Fókuszú Terápia (ÉFT) elméleti hátterén kialakított, immár nemzetközi elismertségnek örvendő "Ölelj át! társismereti program" célja, hogy segítséget nyújtson a párkapcsolati kommunikáció megjavításához, ezáltal lehetőséget adva magának a párkapcsolatnak a továbbfejlesztéséhez is.
Az ÉFT-módszer szerint a párkapcsolati problémák oka a biztonságos érzelmi kötődés megszűnése, illetve a negatív kommunikációs interakciók mintázata. Ezek egyrészt tükrözik a fennálló kapcsolati problémát, másrészt pedig a forgatókönyvszerű ismétlődéseken keresztül állandósítják is azt.
Megnövekedett bizonytalanság érzetünkben sürgető érzelmi jelzéseket adunk társunk felé. Ezek célja eredetileg a másik közelebb hívása vagy a konfliktus enyhítése lenne. Idővel azonban kommunikációs szándékaink eltorzulnak, és beárnyékolja őket a kritikai felhang, a harag vagy a látszólagos közöny. A folyamat sajnálatos következménye egy a kapcsolatot romboló, reakciókból és válaszreakcióból álló lépéssorozat kialakulása, ami megmutatkozik a viselkedés, a verbális szóhasználat és az érzelemkifejezés területén is.
A negatív interakciós spirál megrendíti a bizalmat és folyamatosan súlyosbítja a pár mindkét tagjának természetes sebezhetőségét és elszigeteltségét.
Az Ölelj át! társismereti csoport segít a pároknak tisztázni egymás között a fent említett érzelmi jelzéseiket oly módon, hogy a pár másik tagja képes legyen szeretettel és együttérzéssel reagálni.
A másik érzelmi elérhetősége, válaszkészsége és érzelmi bevonódottsága a biztonságos kötődés új érzelmi élményét adja, aminek megtapasztalása megerősíti, átalakítja a kapcsolatot.
A program végére a résztvevők:
- jobban megértik a kapcsolatot meghatározó kulcsfontosságú eseményeket és pillanatokat - jobban megértik saját maguk és párjuk érzelmi reakcióit és szükségleteit - képesek lesznek megragadni és irányításuk alá vonni a negatív interakcióikat / negatív spiráljaikat, amelyek fájdalmat okoznak és távolságot teremtenek közöttük. - képesek lesznek létrehozni és megélni a megnyílás és a válaszadás biztonságos köteléket teremtő pozitív pillanatait
Az Ölelj át! társismereti csoport 8 alkalmas, alkalmanként 2-2,5 órás beszélgetéseket foglal magában, ahol két kiképzett, hivatalos Ölelj át! csoportvezető segítségével dolgozunk páros, illetve csoportos gyakorlatokon keresztül.
Jelentkezés a [email protected] címre írt levélben a résztvevők nevének és egyikük telefonszámának megadásával.
A csoportba kerülés véglegesítése előtt a párokkal egy kb 20 perces ún. ONLINE első interjús elbeszélgetés keretében tisztázzuk az egyéb feltételeket, részleteket.
A csoportot Sinkó Dóra klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta és Dudás Ferenc klinikai szakpszichológus, kiképzett Ölelj át! csoportvezetők tartják.
Részvételi díj: 6000 ft/fő/alkalom, összesen 48000 ft/fő amely csoportba való bekerülés esetén egy összegben, vagy két részletben fizetendő átutalással.
Helyszín: ONLINE - Skype alkalmazások segítségével
Csoport indulása várhatóan 2020. szeptemberében csütörtöki napokon hetente
Amennyiben a fenti időpontok nem megfelelőek, vagy párjával való egyeztetésig sem szeretné, hogy mások megelőzzék, lehetőséget biztosítunk egy kötelezettségmentes várólistára való feliratkozásra. A várólistán szereplő párokat a jelentkezésük sorrendjében értesítjük induló csoportjainkról.