Pszichodinamikusan orientált pszichoterápia
A pszichoanalízis és az ebből kialakuló terápiák (más néven pszichoanalitikus pszichoterápia, pszichodinamikus pszichoterápia, pszichoanalitikusan orientált terápia) az összes terápiás módszer közül a legambiciózusabb a terápiás célokat és a terápia alkalmazási területét (scope), valamint egy-egy probléma különböző megközelítési módjait illetően. A pszichoanalízis Sigmund Freud felfedezéseivel kezdődött több mint egy évszázada, azonban módszerei sokat változtak azóta. A pszichoterápiák közül ez a legkomplexebb kezelési mód, jelentős hatása volt és van a legtöbb egyéb terápiára is.
A pszichoanalitikus terapeuták munkastílusukat tekintve kevésbé tűnnek válaszkésznek, azonnal megerősítőnek és bíztatónak, mint más terapeuták, akikre inkább jellemző egyfajta “tréner” vagy “baráti” szerep. A pszichoanalitikus terapeuták páciensüket arra bíztatják, hogy mondjanak ki bármit, ami a fejükben jár. Empátiájuk és ráhangolódásuk mellett ugyanakkor semlegesebbek, saját érzéseikből és gondolataikból kevesebbet osztanak meg a pácienssel.
Az analitikus terapeuta arra is kíváncsi, hogy a páciens hogyan viszonyul hozzá, milyen érzései, gondolatai, fantáziái vannak vele kapcsolatban, illetve mindez hogyan függhet össze a páciens problematikus kapcsolataival.
Ezek a terápiák jellemzően hosszabb időt vesznek igénybe, mint pl. egy kognitív viselkedés terápia. Továbbá heti egynél több terápiás ülésre van szükség, mivel ez a fajta terápia a személyiség mélyebb rétegeire próbál hatni, ott, ahol a zavaró gondolatok és viselkedési formák gyökereznek. Ennek a terápiás formának a legátfogóbb formája a standard pszichoanalízis, amelynek során páciens és pszichoanaltikus heti négy vagy öt alkalommal találkoznak több éven keresztül. Egy ilyen intenzív pszichoterápia nagyon nagy anyagi befektetés, érzelmi és időbeli ráfordítás. Ugyanakkor egy ilyen befektetés jelentős változásokat eredményezhet a páciens életében (ahogy Freud fogalmazott) a szeretetre való képesség és munkaképesség terén.
A pszichoanalitikus terapeuták munkastílusukat tekintve kevésbé tűnnek válaszkésznek, azonnal megerősítőnek és bíztatónak, mint más terapeuták, akikre inkább jellemző egyfajta “tréner” vagy “baráti” szerep. A pszichoanalitikus terapeuták páciensüket arra bíztatják, hogy mondjanak ki bármit, ami a fejükben jár. Empátiájuk és ráhangolódásuk mellett ugyanakkor semlegesebbek, saját érzéseikből és gondolataikból kevesebbet osztanak meg a pácienssel.
Az analitikus terapeuta arra is kíváncsi, hogy a páciens hogyan viszonyul hozzá, milyen érzései, gondolatai, fantáziái vannak vele kapcsolatban, illetve mindez hogyan függhet össze a páciens problematikus kapcsolataival.
Ezek a terápiák jellemzően hosszabb időt vesznek igénybe, mint pl. egy kognitív viselkedés terápia. Továbbá heti egynél több terápiás ülésre van szükség, mivel ez a fajta terápia a személyiség mélyebb rétegeire próbál hatni, ott, ahol a zavaró gondolatok és viselkedési formák gyökereznek. Ennek a terápiás formának a legátfogóbb formája a standard pszichoanalízis, amelynek során páciens és pszichoanaltikus heti négy vagy öt alkalommal találkoznak több éven keresztül. Egy ilyen intenzív pszichoterápia nagyon nagy anyagi befektetés, érzelmi és időbeli ráfordítás. Ugyanakkor egy ilyen befektetés jelentős változásokat eredményezhet a páciens életében (ahogy Freud fogalmazott) a szeretetre való képesség és munkaképesség terén.
