Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végeztem pszichológusként klinikai- és egészségpszichológia szakirányon. Az egyetemet követően gyerekekkel kezdtem dolgozni kezdetben iskolapszichológusként, jelenleg pedig egy pedagógiai szakszolgálat keretei között, ahol vizsgálatokat és terápiás folyamatokat vezetek, a szülőkkel együttműködésben.
Munkámban egyre nagyobb teret szeretnék adni a felnőttekkel való pszichológiai munkának is, így magánrendelésem keretében elsősorban felnőtteket fogadok. Szakmai tapasztalatszerzésem mellett folyamatosan képzésben veszek rész. A Pécsi Tudományegyetem, klinikai- és mentálhigiénés szakpszichológus szakán szereztem posztgraduális diplomámat. Szemléletemet nagyban befolyásolja analitikusan orientált sajátélményű önismeretem, továbbá gyerekekkel és családokkal való tapasztalataim és ezirányú elméleti ismereteim.
A pszichológiai munka számomra egy olyan folyamat, amely rendkívül gazdag élményvilágot képes megmozgatni. Önmagunk megismerése olykor nehézkes, fárasztó munkának tűnik, máskor azonban izgalmas, inspiráló felfedezésre emlékeztet. Néha kétségekkel, bizonytalansággal terhel, máskor inkább felszabadít, könnyedebbé tesz. Olykor gyengeségünket és gyámoltalanságunkat éljük meg benne, máskor erőnket és önállóságunkat. A terápiás kapcsolat biztonsága segíthet e feszültségek terheit megtartani, így elősegítheti a külső és belső események átélését és megértését. Mindez lehetőséget ad egy tágasabb élettér megteremtésére, kapcsolataink örömtelibb megélésére és önmagunkhoz való viszonyunk kiegyensúlyozottabbá tételére.

Végzettségeim:
2016 - 2020 Pécsi Tudományegyetem – klinikai- és mentálhigiéniai szakpszichológus képzés 2016-2017 Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület – integratív gyermekterápiás elméleti és módszertani képzés 2013-2014 Magyar Családterápiás Egyesület: rendszerszemlélet elméleti és módszertani képzés 2010-2013 Eötvös Loránd Tudományegyetem – okleveles pszichológus (MA) 2007-2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem – viselkedéselemző (BA) Munkahelyeim: 2018- FPSZ III. Kerületi Tagintézménye - pszichológus 2016-2018 PMPSZ Gödöllői Tagintézmény - pszichológus 2015-2016 Budapest XXI. Kerületi Mátyás Király Általános Iskola - iskolapszichológus 2013-2014 Szigony-Útitárs Nonprofit Kft. – terápiás segítő 2011-2014 BME Diákközpont – kortárs segítő 2009-2013 ELTE Kortárs Segítő – kortárs segítő |
|